Családi kilátó

Nyakunkon a hőség, természetes, hogy nem ilyenkor állítjuk nagyüzemre a konyhát, ennek ellenére enni „kell”. A krémleveseket azért kedvelem, mert jól elrejthetőek benne a „nem szeretem” hozzávalók is. Kis díszítéssel, valóban rövid idő alatt kiadós, ámde egészséges főtt ételt kínálhatunk.

A vöröslencse néhány éve került előtérbe, vagy mondjuk inkább úgy: újra felfedeztük, és szerencsére ma már könnyen elérhető. Tápanyagokban rendkívül gazdag, jelentős növényi fehérje forrás, és persze finom is. Barna társával szemben jóval rövidebb főzési időt igényel.

Sárgabarack fánk idén ismét kegyes volt hozzánk, ez nagy dolog, ugyanis nagyjából 5-6 évente ismétlődik meg. Néhány gyümölcsöt már tegnap leszedtünk, ma pedig nem tudtam ellenállni a friss, saját termésnek. Sárgabarackos túrótortáról álmodoztam, szem előtt tartva, hogy abból gazdálkodjak, ami amúgy is van itthon. Persze ez most nem volt túl nagy kihívás, hiszen nemrégen vásároltunk, a sütéshez szükséges alapokanyagok pedig szinte mindig rendelkezésre állnak, mivel soha nem tudhatom, mikor száll meg az ihlet.

Amikor nem tolod túl, csak mégis. :) Nemrégen desszertként egy rendezvényen rizskochot kínáltak. Ilyet a menzán ettem utoljára, de az is lehet, hogy az óvodában! Legtöbbször az egészen egyszerű dolgok nem jutnak eszembe, pedig azonnal valószínűsítettem, hogy nálunk az édesszájúak körében jól fogyna. (Megjegyzem, csicsázás nélkül is gluténmentes.)

Szakadjunk el a menzás nénik porcukros, köbméternyi kockáitól, az égett talpukkal együtt. Az én rizskochom nem ilyen, még a tepsit sem vakargattam órákon át. Pedig nem alkottam újat, mindösszesen csak a szilikonos sütőformák modern találmányát hívtam segítségül.

Kihívás, ha azt mondják, hogy nem is tudsz piskótát sütni? Persze a nem szoktam és nem tudok eshet egybe is, de néha nem árt a tévhiteket megcáfolni...

Kolléganőmtől azt hallottam, hogy a piskóta rizslisztből finomabb, mint a hagyományos BL 55-ös fehérlisztből, így akkor is érdemes a gluténmentes verzióval próbálkozni, ha azon szerencsések közé tartozunk, akiknek nincs gluténérzékenység a családjában. A végeredmény egyértelműen meggyőzött: ruganyos, kevésbé törékeny tésztát kaptam, amelynek ízében nem észrevehető a liszt cseréje.

Hogy őszinte legyek, egészen véletlenül találtam rá a kókuszlisztre. Egy áruház kiárusított termékei között hánykolódott, kiabálta: "vigyél magaddal"! Mivel nagyon szeretem az akciós dolgokat, emellett pedig az újdonságra is nyitott vagyok, így nem sokáig kérettem magam.

Viszonylag egyszerű receptet kerestem, kevés hozzávalóval és macerával. Amikor először próbáltam, kicsit csúsztam az arányokkal, végül hagytam a bögrét és inkább a konyhamérlegre bíztam magam.

Gluténmentes tészák esetén legtöbbünknek a boltban kapható kevert (még véletlenül sem olcsó) lisztek villanak be, amelyekből egyébként viszonylag kis odafigyeléssel a hagyományos ízvilághoz hasonló ételeket kaphatunk. A problémám ezzel mindössze annyi, hogy amikor végigolvasom a lisztek összetételét, rájövök, hogy nem minden alkotóelemről tudom pontosan, mit is jelent valójában. Persze tudatos táplálkozás zászlaját feltűzvén gyorsan utánajárhatunk...

Most viszont egy olyan "tészta" receptjét mutatom be, amibe nagyon is tudjuk, hogy mi kerül, bizton állíthatom: semmi olyan, aminek nem kellene. Fő összetevője ugyanis lencse és barnarizs.