Ha pontosan érteném, hogy a fiatalok körében mit jelképez az egyszarvú, akkor biztosan unikornis menü néven futna az én csodálatos rózsaszínű ételkölteményem, de inkább csak sima pink menü névvel illettem, kislányok elkábítására így is alkalmas, de fiúk is szívesen megeszik. Megnyugtatásként mondom: most sem gondoltam túl semmit.
Van az úgy, hogy már a recept címénél elakadok. Eredetileg túrós nudlinak készült, csak nem morzsával, édesen, hanem hús mellé köretnek. De ha újítunk, akkor ne aprózzuk el, adjunk bele mindent, és egy kis spenótot is. Na, de kezdem az elején. Ismét elegem lett a tészta - krumpli - rizs körforgásból, így már be is terveztem a zöldborsó főzeléket. Úgy okoskodtam, hogy hétvégén sütök egy nagyobb adag húst, mellé valami jó kis körettel, hétközben pedig gyorsan meglesz a főzelék, így nagyjából meg is oldottam a heti ebédkérdést. A krumplinudlit kisfiam nem igazán szereti, emellett tényleg elég macerás is, így valami másban gondolkodtam, míg rá nem találtam a "szénhidrátcsökkentett" túrós nudlira. Nálunk viszont korántsem probléma, ha az étel színe zöld, vagy akár lila, így kevertem a tésztába egy kis spenótot.
A sütőtök felhasználása végtelen. Nem is baj, mert ha az ember alkalomadtán hozzájut egy nagydobosi kékhez, akkor főhet a főzésen a feje. Így történt ez velem is, méghozzá január végén (nem csak októberben van ám tök), pedig nem is egy egészet kaptam, csak harmadot, de ezzel a harmaddal is sikerült teleraknom a tepsit.
Első körben a jól bevált levest készítettem el, amelyet szokásomhoz híven nem bonyolítottam túl. Viszont az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy elfogy az gyorsan, viszont rögtön utána egy újabb adag már jóval lassabban. Az étel kidobása pedig számomra még mindig az egyik legnagyobb pazarlást jelenti.
Ezt követően nem átallottam kenyértésztába gyúrni. Ott is jól produkált. Természetesen készíthető belőle krokett és hercegnőburgonya vagy fasírt is. Esetleg gofri. A gyerkőcöknek eszébe sem jut, hogy ugyanaz az alapanyag adta az egész napi menüt.
A minap olvastam egy cikket, amely arról szólt, hogy a nőknek mindössze negyven százaléka élvezi a főzést, míg a férfiak esetében ez az arány hatvan százalék. A statisztika javítása érdekében néhány megoldást is kínáltak, amelyre azonban hős kommentelőink rögtön el is mondták, hogy miért hülyeség.
Szerencsére elmondhatom, hogy én azok közé tartozom, akik szeretettel főznek. Régebben szélsőségesnek hittem magam ezen a területen, ma már tudom, hogy kreatív énem egy része az ételeken csapódik le. Nem vagyok kiemelkedően ügyes, néha igenis félrecsúszok, viszont összességében inkább sikereket érek el családom és ismerőseim körében. Talán azért, mert hajlok az újdonságok felé, de mégis maradok két lábbal a földön, azaz hétköznapi "háziasszonyként" készítem az ételeket. A különbség annyi, hogy ezt örömmel teszem.
Tapasztalataim azt mondatják velem, hogy manapság már a főzés is könnyebb. Persze nem azért, mert van zacskós leves, hanem mert az okosan kiválasztott háztartási gépeink, az alapanyagok hozzáférhetősége jóval szélesebb skálán mozog, mint akárcsak tíz évvel ezelőtt.
Emlékszem, amikor úgy tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtt először szerettem volna töltött szőlőlevelet készíteni, hetekig jártam az üzleteket, de sehol nem kaptam hozzávaló leveleket, míg végül egy kisboltban bukkantam rá. Ezzel szemben ma már egy sushi sem jelent problémát, hiszen a szükséges - sőt a véleményem szerint kevésbé szükséges - hozzávalókat is meg lehet kapni, ha nem is bárhol, de egy vidéki hypermarketekben mindenképpen.
A gofri egybeforrt a hatalmas tejszínhab halommal, vagy a mogyorókrémmel. Nálunk ezzel szemben gyakran "sós, sajtos" változat kerül az asztalra, mint például ez az édesburgonyás gofri. Tejföllel, vagy sajttal kiadós ételt kapunk belőle, melyet vacsorára, esetleg leves után, ebédre is fogyaszthatunk.
