Kovács Ármin rendőr főtörzsőrmester gyakran hangoztatta, hogy egyszer közreadja memoárját. Ilyenkor büszkén kidüllesztette földgömbön vasalt pólóját, megpaskolta serényen meginduló pocakját, és agyában vadul pörögtek az általa megoldott ügyek. Kovács Ármin rendőr főtörzsőrmester azonban tudta, hogy ezt valójában soha sem teheti meg, hiszen a szolgálati titok átvághatatlan gordiuszi csomóként kötötte. Így hát egyértelmű, hogy Kovács Ármin, nem Kovács Ármin, ámbár főtörzs, méghozzá nem máshol, mint Szamárbödögén, azon a Szamárbödögén, ahol nyaranta többségbe kerülnek a turisták, történetünk idején a német turisták.
Ekkortájt a nagy melegben ebédre betérők az éttermekben németül rendeltek, kirívó esetnek számított, ha valaki mégis az ékes magyar nyelvet használta, még furcsább, ha a piacon alkudott csodás anyanyelvünkön. Ebben az időben a szállodák sem sorakoztak még százával a tó partján, a vendégek, amolyan családtagként – persze fizetés fejében – jártak vissza évről évre egy-egy házhoz. Esténként aztán a közös evés-ivás nagyhangú eszmecserébe torkollt. A házigazda néhány pohár snapsz után magyarul mondta a magáét, vendége pedig buzgón bólogatott. Másnapra mindenki meg volt róla győződve, hogy bizony ők „perfekt” elbeszélgettek. Az evés ivás valószínűleg még a bábeli zűrzavar előtt keletkezhetett, hiszen e tekintetben megmaradt a közös nyelv.
Ez a nap is a szokásosnak megfelelően indult a Szamárbödögei Rendőrőrsön. Ármin főtörzs és kollégái éppen reggeli kávéjukat fogyasztották, amikor a segélyhívó számon egy telefonáló betörést jelentett, a Folyondár utca 4. szám alól. Kovács Ármin főtörzsőrmester felvette az éjszaka történt bűncselekmény adatait, majd érzékeny búcsút véve kávésbögréjétől, helyszíni szemlére indult.
Aznap a mindig feketébe öltözött Vivient osztották be mellé. Jobban felvillanyozta volna a másik tolmácslány, ámbár Viviennel sem volt semmi baja, csak kicsit lehangolónak találta a lány szótlanságát, fekete kinézetét. Ármin főtörzs álláspontja szerint egy nő igenis beszéljen sokat, locsogjon fecsegjen, csacsogjon, ahogy egy fiatal lányhoz illik, ne pedig hallgasson, mint afféle fekete özvegy. Niki, a másik tolmácslány, pontosan megfelelt ilyen téren a nőkről alkotott elképzeléseinek.
Magukhoz vették a paksamétát, Vivien szokásossá vált komoly ábrázattal követte Ármin főtörzset, majd beszálltak a kocsiba, és a megadott cím felé vették az irányt. A lány egész idő alatt egy szót sem szólt. Méla képpel nézett ki az autó ablakán, csak bámulta a monoton elsuhanó tájat. Fekete haja szinte a szeméig takarta arcát, így a főtörzsnek még a beszélgetés kezdeményezéséhez sem volt kedve. Miről csevegjen egy arctalan lánnyal, aki amúgy nem is akar vele szóba állni?
A címre érve kiszálltak, eltéveszteni sem lehetett volna, hiszen már a kapuban várta őket János bácsi, a házigazda és az őt kísérő egész delegáció: János bácsi neje, fia és nem utolsó sorban a két sértett német állampolgár. A ház ura rögtön el is mesélte a történteket. Míg ők a kis házban aludtak, addig vendégeik, Jürgen és Carola a főépületben. Reggel pedig nyitva találták a bejárati ajtót. Eltűnt jó néhány értéktárgyuk, jobbára ékszerek.
-
- Szokásos. - Mormogta Ármin közeg.
- - János bátyám, hoztam magammal tolmácsot, majd ő segít nekünk, kikérdezzük a vendégeit, hogy mi is történt pontosan: mit vittek el a betörők, és észleltek -e valamit az éjszaka folyamán.
Erre aztán János bácsi arca enyhe pírt öltött.
- Tolmács? Minek ide tolmács? - rikkantotta János bácsi. - Hát beszélek én velük!
- Rendben van - Válaszolta mély sóhajtás kíséretében a főtörzsőrmester, hiszen voltak kétségei János bácsi német nyelvtudását illetően.
János bácsi Jürgenre nézett, majd kikerekítette száját, és rákezdett. Szépen tagolva ejtette a szavakat:
- Jürgen! Mit vit-tek el?
Jürgen tágra nyitotta az átdorbézolt éjszaka nyomait tükröző vizenyős szemeit, de csak bámulta az öreget, látszott, hogy egy kukkot sem ért. A házigazda azonban nem adta fel, kicsit erősített amúgy is öblös hangján:
- Jürgen! Itt van a ren-dőr-ség. Mondd meg nekik, mit vit-tek el?
A német vendég motyogott valamit, de arcán az értetlenség mellett most már a riadalom tüze is lángot vetett. János bácsi is észrevehette, hogy ennek fele sem tréfa, hiszen kiabálni kezdett:
- Jürgen a jó édes anyádat makogsz itt! Mondd meg, mit vittek el?
Mielőtt még tettlegességig fajult volna a dolog, előlépett az eddig háttérben csendesen meghúzódó Vivien.
- Guten Tag! Wir sind von der Kriminalpolizei. Könnten Sie mir sagen, was ist passiert und was wurde gestohlen?
Jürgen arca egyszerre kisimulttá változott, és egyből megeredt a nyelve.
Ármin főtörzs pedig rájött, hogy a helyzetet nem az ő lélekjelenléte mentette meg, hanem a kis tolmácslányé, így tekintélye megőrzése érdekében rögtön utasította Vivient, hogy a sértettől kérje el a papírjait.
Írta: Kaveczki Andi