Szofi áthelyezte súlypontját a másik lábára, sarkán égett a bőr, egyre biztosabb volt benne, hogy a magas sarkútól vízhólyag nőtt rajta, és az mostanra ki is fakadt. Ellenállhatatlan késztetést érzett arra hogy benyúljon selyemblúza alá, és tíz körömmel vakarja végig testét, emellett mindennél jobban vágyott egy hűsítő zuhanyra. Szerette volna lemosni magáról azt a mérhetetlen közönyt, amit a körülötte lévő kicsípett affekta nőszemélyek és sznob pasik arcán látott.

Százszor elmondta már a diákszövetkezetben, hogy ne közvetítsék ki hostess munkára, de mintha meg se hallották volna, Tivadar mindig újabbnál újabb pogácsaőrzős munkával rukkolt elő.

 pogi

  • - Hidd el, jól jársz vele – győzködte Szofit. Jobb a pénz, mint máshol, és tudsz kapcsolatot építeni.

Kapcsolatépítés... Karjára nézett, és látta a libabőrt, ami ettől a szótól végigfutott rajta. Igazán jellemző a mai társadalomra, főképp itt a nagyvárosban. Ha viszont hazagondolt, szívét melegség járta át. Neki otthon barátai vannak, akikkel legyőzve a távolságot, most is napi szinten beszélgetett, telefonon vagy Skype-on. Nem azért keresték egymást, mert érdek fűződött hozzá, hanem mert élvezték egymás társaságát, beszélgettek, meghallgatták a másikat.

Egy középkorú pár sétált Szofi asztalához. Levettek a tálcáról két falatkát, a lányra rá sem pillantottak.

  • Hiszen csak egy hostess vagyok, bútordarab a csicsás helyiségben. Az a dolgom, hogy álljak az ÁNTSZ-es ételminták mellett, és jó képet vágjak.

A pár a mellette lévő képet kezdte figyelmesen nézegetni.

  • - Ő, látod, mi van őőő kiírva? Mit csinál ő a létrán álló nő? - a barnásvörös tincsekkel koronázott hölgy egyetlen mondatot nem volt képes kinyögni „őzés” nélkül.

Szofi ettől robbanni tudott volna. Nem szerette ezt a típust, aki úgy csámcsogja ki a szavakat. Különben is, neki Samu Professzor az egyetemen megtanította, hogy a magyar ember nem „őzik”, hanem szünetet tart. Miközben végigmérte a nőt, gyors fejszámolást végzett. Az öltözködése kifejezetten csinos. Nem volt túl sok, se kevés. Viszont minden egyes darabon látszott, hogy nem a Hongkong kínai áruházban vásárolták.

  • - Igen érdekes a kérdés. Ahogy maga az alkotás is – mondta a férfi, és mutatóujjával feltolta orrán szemüvegét, amely néhány arcigazítás után visszacsúszott eredeti helyére.

  • - Fogadjuk el a kvantumelméletet, hogy minden csak azért van, mert megfigyeljük. Pontosítok, ha elfogadjuk, ha nem, a kvantumelméletet bebizonyította, a dolgok a megfigyeléstől lesznek olyanok, amilyenek, a világegyetem pedig egy és oszthatatlan. A valóság éppen annyira lehet a teknős hátán utazó, és annak páncéljába gyökerezett elefánt, mint ami az ablakon túl várja a nőt.

Mit zagyvál ez itt össze? Szofi biztos volt benne, hogy az ürge nem tudná megismételni ezt a sok maszlagot. Uram Atyám, hova kerültem! Elolvasott valamilyen cikket egy áltudományos, ámde minden bizonnyal nagyon népszerű magazinban, és előadja az ügyeletes intelligenst.

Szofi is ránézett a plakátra. Eddig nem is figyelte meg pontosan, hogy milyen förmedvényt őriz.

  • - Szofika mosolyogj! - súgta a fülébe Márk. - Hiába vagy gyönyörű, az most kevés. Bájosan is kell nézned hozzá.

  • - Igyekszem, tényleg! - sóhajtotta a lány, miközben arcára mosolyt erőltetett. A többit már nem mondta ki hangosan, de magában egyre csak ismételgette: egy havi kollégiumi díj, ezért a néhány óráért.

Közben a középkorú párt két férfi váltotta fel: a fiatal menedzser fajta. Persze ők is kiöltöztek - ahogy az apja mondaná - mint Taknyos Pista Jézus neve napján. Látszólag laza, de mégis elegáns viselettel. Szofi észrevette, ahogy egyikük zsebéből kikandikál a megrágott almás okos telefon legújabb verziója, de a diszkrét elhelyezés mégis mesterkéltnek tűnt.

  • - Szerintem a teknős a Föld, az elefánt a földön élő növények és állatok összessége. Gyökeret vert lába igazolja, hogy ők összetartoznak, egységet alkotnak. Ellenben a helikopter és annak erős reflektora megvilágítja az ember tolakodó, mindenre rátelepedő, életformáját, azt, amit mi civilizációnak hívunk. A teknős fején léggömböt eregető nő jelenti azokat az embereket, akik derűs nyugalommal és egyszerűséggel elfogadják a világot olyannak, amilyen. A ló szimbolizálja azokat az élőlényeket, akik menekülnek, a sok pusztítás miatt lassan kiszorulnak a Földről. A létrán álló nő viszont törődik a környezettel, ablakot nyit egy olyan világra, ahol az ember is harmóniában él a természettel.

- Remek, szóval a Greenpeace-től is itt vannak. - Szofi majdnem hangosan felvihogott. Már nem is bánta annyira ezt a délutánt. Legalább jól elszórakozik a sok műértőn.

Amikor a tömeg éppen a terem másik felében szaporította a négyzetméterre jutó lélekszámot, Szofinak is lehetősége nyílt tüzetesen szemügyre venni a plakátot.

A tarajos hullámok hátán egy hatalmas teknősbéka úszott. Nagyobb volt, mint a rajta álló elefánt. Az ormányos lábai belegyökereztek a teknős hátába. Ezt jól mondta a greenpeace-es. A hüllő fején egy nő ült, kezében három madzag, azok végén pedig színes hőlégballonok. Az elefánt hátán hófödte hegycsúcsok magasodtak, ezek mögött viszont, még a hegyeknél is magasabb felhőkarcolók, mindezt egy helikopter lámpája világította meg. A teknős hátán elfért még egy ló is, ágaskodva, és egy sárgalábú létra. Ezen a fehér szoknyás nő egy ablak felé nyújtózkodott, éppen megérintve annak keretét. Az ablak talán egy dzsungelre nézett. A kép bal oldalán két kötélen belógott egy szakállas férfit ábrázoló festmény, annak rámáján egy galamb csücsült. Szofinak lettek volna ötletei azzal kapcsolatban, hogy mit is csinál éppen az a madár.

egy

  • Szörnyű! - sopánkodott magában.

  • - Tetszik? - szólította meg egy férfi.

Szofi összerezzent, pedig az idegen hangja olyan lágyan, kellemesen csengett, mintha hullámok ringatták volna.

  • - Én csak a hostess vagyok – mondta idegesen, hiszen úgy érezte, rajtakapták. A vér az arcába szökött, szinte látta a kirajzolódó rózsaszínű foltocskát túlságosan is fehér bőrén.

  • - Véleményed attól még lehet.

Szofinak furcsa volt a tegezés. Ettől még inkább zavarba jött.

  • - Nem az én világom.

  • - Milyen a te világod?

  • - Talán picit maradi vagyok a művészet terén – ezzel be is fejezte volna a plakátról folytatott eszmecserét, de a férfi nem tágított.

Karba tette kezeit és szembefordult a plakáttal. Végigmérte, majd újra Szofihoz fordult.

  • - Szerinted mit csinál a fehér szoknyás nő?

  • - Fogalmam sincs – rántotta meg a vállát. - Viszont hallottam már mindenféle variációt.

  • - Én a tiédre vagyok kíváncsi.

  • - Nekem nincs meglátásom. Számomra Munkácsy a művészet, vagy Paál László. Azokon a festményeken mindenki látja, hogy egy erdő van. Nem kell megfejteni az okosságokat.

A férfi elmosolyodott. Nem mesterkélten, mint a többi látogató, hanem kisfiúsan.

  • - Van abban valami, amit mondasz.

Ettől a mondattól a lány bátorságot kapott. Furcsa szimpátiát érzett a férfi iránt, talán mert ő volt az egyetlen a teremben, aki farmert viselt, ettől egyfajta szövetségesi viszonyt könyvelt el köztük, hiszen ha tehette, ő is mindig farmerben volt.

  • - Tutira be volt szívva aki ezt összerakta. Vagy feldobta az alkotóelemeket a magasba és ahogy aláhullottak úgy helyezte el őket egymás mellé.

A férfi felhúzta a szemöldökét, de közben elnevette magát. Látszott, hogy jól szórakozik.

  • - Mit szólsz akkor, ha azt mondom...

Jaj, ne! Olyan volt ez, mintha csokievés közben, amikor éppen szétárad az édes íz a szájában, hirtelen valaki jól oldalba rúgja. Azt hitte, hogy végre egy normális ember is akad a sok sznob között, erre kiderül, hogy ismét egy műértő. Mindjárt ő is belemagyaráz valamit a semmibe.

  • - Lindemann Úr! - szólította meg a farmernadrágost az egyik szervező. - Öt perc és kezdődik a sajtótájékoztató.

  • - Köszönöm! - mondta kimért hangon.

  • - Művész Úr! Jönnie kell! - hívta most egy másik férfi is.

"Lindemann Művész Úr" Szofira nézett és széttárta kezeit.

  • - Sajnálom. Szívesen beszélgettem volna tovább, de hív a kötelesség.

Odahajolt a lányhoz, egészen közel. Szofinak túl hirtelen jött a mozdulat, így nem tudott ellépni.

  • - A képek alapjai gyerekrajzok - súgta mosolyogva. - Ezt itt – mutatott a teknősös plakátra - egy öt éves kisfiú rajza szerint készítettem. A nő az édesanyja, amint kinyitja az ablakot.

Szofi úgy állt, mint akit nyakon borítottak egy vödör hideg vízzel, mire magához tért, már nem volt ideje reagálni, a férfit újságírók vették körbe és kérdésekkel bombázták. Csak fűszeres parfümjének illatát hagyta maga után.

  • Remek, én aztán tudom kinek kell megmondani a véleményem. Kapcsolatépítés, na persze...

Írta: Kaveczki Andi