Ma van a költészet napja, ami egy csodás nap. Lányom verssel készült, én pedig egész nap furcsa izgatottságtól felbolydulva éltem meg az amúgy szürke munkanapot. Eszembe jutottak a gyerekkori versmondó versenyek, a készülődés, az izgalom. Az évek során elmondott versek, mikor és hol történtek, összemosódtak. Igen, szavaltam József Attilát is, ebben egészen biztos vagyok, és pontosan emlékszem még arra is, hogy melyik verse volt az. Ám a hömpölygő emlék közül kiemelkedett néhány személy, akiknek részben köszönhetem az irodalom utáni rajongásom. Az egyik az általános iskolai magyar tanárom volt, aki emberileg "a pedagógust" jelenti. A másik személy pedig egy szigorú tekintetű, ősz hajszálakkal tarkított fekete hajú, gondosan konyba fésült Erzsi néni volt, a "KÖNYVTÁROS". A tőle kapott útravaló naponta kísér. Kedvenc versem Reményik Sánddor verse. Reményik Sándor, akit az iskolában akkoriban nem tanítottak. Reményik Sándor, akiről néhányan azt sem tudják, hogy létezett. De nem csak Reményiket kaptam tőle, hanem a szavakat, hogy "nem jogra kellene mennem..." (Mondjuk ezt valahogy nem sikerült megfogadnom.)
