A gyermek megérkezése után – hiába is tagadnánk – átrendeződik érdeklődésünk. Egyes körök tágulnak – már-már végeláthatatlanul – míg mások szűkülnek, esetleg eltűnnek. Ugyanez történik a napi szükségleteinkkel.
A drogériákban parfüm helyett pelenkára gyűjtünk a pontokat, emellett popsikrémet használunk mindenre, mondván kézkrémnek is kiváló. A nedves törlő kendő a Maslow-féle piramisban az alapszükségletek közé betonozza be magát. A szép cipők és színház helyett mohón kutatunk az ugrálóvárak, gyermekelőadások népítélete után. Pontosan tudjuk, hogy miért jó, ha a trambulin belső hálós és nem külső. Rock koncert helyett az Alma együttes az aktuális sztár, és persze Guszti bácsi sem maradhat el, aki az óvodában tolja a „kemény” zenét. Jótékonysági vásárokra készítünk mindenféle csecsebecsét, a ragasztópisztoly mindennapos használati tárggyá válik. Újra színezni kezdünk, kalandregények, csajos love storyk helyett Bogyó és Babócát olvasunk. Lassan eltűnik Torrente is, úgyis olyan tuskó és haszontalan szegényem, nem úgy, mint Thomas a gőzmozdony.
Ezzel együtt a tárgyak értéke is megváltozik… összeszedtem néhány párbeszédet, amelyeknek, én, mint anya voltam az egyik részvevője:
– Jaj, nagyon köszönöm! – mondtam sugárzó boldogsággal, amikor az asztalomon tespedő fekete nejlonzacskóra pillantottam, melyből itt-ott kidomborodtak a papírcsövek.
– Gondoltam, hogy örülni fogsz! – mosolygott Kolléganőm.
És igen, nem tévedett, már kora reggel szétrebbentek a boldogság pillangói bensőben az egy szatyornyi wc papír gurigától. Ez volt az a pillanat, amikor elgondolkodtam, hogy anyává válásom – de különösen az óvódás évek óta – hogyan alakultak át az igények, hogyan vált a szemétből kincs?
Maradjunk a WC papír gurigánál, amely leginkább az októberi és novemberi hónapokban jön jól, hiszen pompázatos csillagokat lehet belőle készíteni. Karácsonyi vásárra és díszíteni is kiváló. Itt jelezném a problémát, hogy a különféle gyártók nem egységes mértet használnak. Talán érdemes lenne az EU-nál szabványosítási javaslattal élni? Természetesen a recycling jegyében, na meg a közjó érdekében.
Lássuk mi a helyzet az elektromos hulladékkal:
– Figyi! Nincs véletlenül rossz mikrotók? Esetleg habverő? – kérdeztem az étterem tulajdonos ismerősöm, miután jóízűen elfogyasztottuk a halászlevet és a rántott sajtot.
– Ne is mondd! Azt sem tudom, hova tegyem már azt a sok szemetet!
– Én elviszem szívesen! Az óvoda húszezret kap egy furgonnyi cuccért.
– Van egy nagy hűtőnk is! Az nem kell?
– Az most nem fér be, de szerintem az is jó lesz!
Aztán van az a szituáció, amikor apró, jelképes ajándékkal akarnak kedveskedni, vagyis akarnának…
– Olyan aranyos vagy, hogy ennyit segítesz! Milyen csokit szeretsz?
– Áh, köszi! Semmilyet! (Ez nagy hazugság, mert az étcsokit imádom!) Viszont, mégiscsak van egy kérésem: lájkolnád a gyerekeim rajzpályázatát a fészbukkon? Másodikok vagyunk, de jó lenne az első hely, hajókirándulást lehet nyerni.
Aztán apa pakol:
– Nézd csak! Kidobom ezt a pár zoknit! Nem is értem, miért mostuk ki?
– Megőrültél?! Eszedbe ne jusson! Ma szólt az Anikó néni, hogy vigyünk be lyukas zoknit, mert kell a manójelmezhez.
Persze sorolhatnám még, hogy a kagylótésztából miért csak egy bizonyos fajta jó, amelyikből a virágot lehet ragasztani… Hogyan dekopázsoljuk a joghurtosdobozsra a szalvétát? Hogyan válik lomtárrá a terasz? Felesleges, ismerve a lelkes szülők kreativitását a világ összes betűje kevés lenne.
Írta: Kaveczki Andi