Elhatároztam, hogy a Családi Kilátó a „béke szigete” lesz. Nem engedem majd be a napi hülyeséget, hogy menőn hangozzék: a mainstreamet. Március 15-ére piros – fehér – zöldbe öltözünk, jövő héten pedig szedjük az ibolyát, a medvehagymát, és posztolok Nektek mindenféle finomságot, esetleg végre befejezem a három majdnem kész novellám közül legalább az egyiket. Most azonban mégsem mehetek el szó nélkül a történtek mellett... úgy feltorlódtak bennem a szavak, gondolatok, hogy átszakadt a zsilip. Nincsen bennem düh, sőt frusztráció sem, egyszerűen csak megértek a gondolatok arra, hogy kerek mondatokká forrjanak össze.
Koronavírus… Igen, ez váltotta ki belőlem is a szólnivágyást.
Bevezetésként el kell mondanom, hogy én is a szkeptikusok táborát erősítettem. Persze nem hangosan, sokkal inkább halkan. Magamban megfogalmazva, hogy majd lecseng ez, ahogy a többi ilyen is elmúlt. Számunkra, akik a pálya széléről néztük a zárt kapus meccset maradtak a híradások gyorsan szálló emlékei. Mindamellett, hogy együttéreztem és sajnáltam a betegséggel küzdőket gyakran eszembe jutott, hogy milyen kevesen beszélnek arról, hogy évente hányan halnak meg alkoholtól, dohányzás vagy egészségtelen táplálkozás, esetleg totál túlhajtott életformájuk miatt. Az elmúlt hetek eseményei azonban be kell valljam, rám is a frászt hoztak. Olaszország már közel van, sok a kinn dolgozó, szóval reális a veszély, hogy ide szintén elér. Ennek ellenére múlt héten még csak kacagtam a felvásárolt babkonzerveken, eszembe jutott a jó öreg „ellopták a babkonzervem” vicc...
Szerdán aztán elhangzott a bűvös mondat, amely kicsapta a biztosítékot: „az operatív törzs rendkívüli jogrend bevezetését javasolja” Tessék? A rendkívüli jogrend, meg hogy a köztársasági elnök a hadsereg főparancsnoka nem más mint alkotmányjogból (már, ha még van ilyen tantárgy) egy tétel. Ezt vizsgán kérdezik, meg szemináriumon oktatják, nem pedig a valóság. Ez régen történt... Ez nem más, mint a kissé zavaros végzős törikönyv egy kitépett oldaláról megelevenedett emlék. Szóval ennek hallatán némileg pánikba estem. Beszaladtam a boltba, vettem két kg rizst, 1 kg lisztet és két liter étolajat, sőt néhány liter tejjel is kipótoltam a készletet.
Viszont ma újra bementem... Előtte, ahogy máskor is, átnéztem az akciós újságot, bekarikáztam, amire szükségem van, és listával a kezemben haladtam, céltudatosan. Azaz haladtam volna, de nehéz volt. Emberek 30-40 kg liszttel, 20 kg cukorral tolták a bevásárlókocsit, vagyis inkább terelgették, mert az őrült súlytól azok már majdnem önjáróak voltak. Igen, én is vettem egy karton tejet, és másfél év után ásványvizet is… De! A 40 kg liszt meg a 10-15 db élesztő az minek? Nekem ez utóbbi semminek, mert kovásszal sütök, de régebben sütöttem élesztővel is, szóval pontosan tudom, hogy 1 kg liszthez 1 csomag élesztő untig elég. Elszakadtunk a realitástól, és fogalmunk sincs róla, hogy pl. egy 4 fős családnak mi a valódi szükséglete. Én, aki magam sütöm a kenyeret, és csak alkalomadtán veszek némi pékárut a gyerekeknek, 30-40 kg liszttel 3-4 hónapig elvagyok. Tessék mondani! Aki ennyi liszttel készül a karanténra… neki palackos gáztűzhelye, vagy sparheltje is van? Tisztában van azzal, hogy 20-25 db palacsinta kijön fél kg lisztből? Tudja azt, hogy 60 dkg lisztből annyi nokedli lesz, hogy azt két napig eszik?
A másik tábor a szkeptikusok csoportja. Ők azok, akik túlélték a madár és sertésinfluenzát, a zika vírust és a cunamit is, még 2004-ben. Ők azok, akik tudni vélik, hogy annál a STOP táblánál nem kell megállni, mert nem forgalmas a kereszteződés, és tegnap sem jött senki. Ők azok, akik a transzplantált, szájmaszkkal közlekedő fiatal lányt kiröhögik, ők azok, akik hőbörögni kezdenek, ha nem fog velük kezet a másik. Nem vicc! Ennek szem- és fültanúja voltam. Egy ismerősöm elnézést kérve közölte, hogy ő nem fog/nem foghat kezet. Megjegyzem: idősgondozóként dolgozik, azt is el tudom képzelni, hogy vezetői utasításba kapta: nem puszilkodhat, nem foghat kezet. Hőbörgőnk tehát nem csak azt nem tartotta tiszteletben, hogy ez az ember esetleg tényleg pusztán „önös” érdekből nem akar megfertőződni, de azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az igazán veszélyeztetett idősebb korosztálynak sem ildomos elvinni a betegséget. Ezentúl azt is letojta, hogy esetleg ismerősöm ezzel a kézfogassal elveszítheti a munkahelyét, hiszen ott a kézfogást megtiltották neki.
Így ők azok, akik kevélyen fotózkodnak a reptéren, mert nem félnek a hisztitől, úgyhogy azért is elutaznak, és ha hazajönnek, akkor nem vonulnak karanténba, mert mit képzelnek a többiek? És ők különben sem azon a részen voltak, biztos nem hordoznak semmit.
Szóval ők azok, akik mindent megtehetnek… csak annyi a lényeg, hogy nekik jó legyen. Igazából nem jobbak, nem is rosszabbak, mint azok, akik kartonszámra vásárolják a lisztet, elszedve azoktól, akiknek valódi szükségletei lennének, mindezt úgy, hogy még életükben nem főztek mást csak zacskós rizst, meg tejbedarát.
Írta: Kaveczki Andi