Szavakkal, avagy posztokkal dobálózni talán soha nem volt olyan egyszerű, mint manapság. Ehhez kapcsolódóan új fogalom, sőt új embertípus alakult ki: a kanapé forradalmár. Ők azok, akik otthon, a tévé előtt ülve, a billentyűzeten kalimpálva megmondják frankót. Frappáns mémeket gyártanak a petárdázásról, de hozzászólnak a környezetvédelemhez, állatvédelemhez, elmondják, miért kell sportolni, vagy mit kell enni. Ők, azok, akik megosztják a jótékonysági felhívásra szóló posztot, ki is merítve aznapra az irgalmas tevékenység zsákját.
Ebből is látszik, hogy az élet a képernyőn túl zajlik. Már ha észrevesszük, vagy engedjük zajlani... Ekkor viszont jön a pofon: sajnos nem mindig azt látjuk, amit látni szeretnénk.
Mindenki tervez valamit az új évben... Fogadalmat tesz, hogy életmódot vált, jobban figyel majd az evésre, a mozgásra, vagy éppen valamire kevésbé. Természetesen a Családi Kilátó is elkötelezte magát bizonyos elvek mentén. Persze nem most találtam rá életünk fő mozgatórugóira, de talán most jött el az ideje, hogy ennek hangot, avagy karaktert, sőt képet is adjak.
Szeretem a környezetem, nemcsak úgy, mint a természetet, hanem a helyet, ahol élünk. Számomra nem csak az udvar jelenti az otthont, hanem az út, a part, mondhatni hogy az egész település. Bosszant, ha szemetet látok... éppen ezért sétáinkhoz szükséges kellékek tára mától bővült:
- gumikesztyűvel,
- szemeteszsákkal,
- fertőtlenítőszerrel (mert azért mégiscsak anya vagyok)
Hogy a szavak tettekké váljanak el is indultunk szokásos sétánkra. Sajnos nem kellett messze gyalogolnunk, hogy a képen látható zacskó megteljen... Tanulság: legközelebb szemeteszsákot viszek.
Hogy nem mi dobtuk el? Ez evidens.
Hogy más helyett szedtem? Persze.
Hogy nem szabad szemetelni? Alapjáraton mindenki tudja.
A tények azonban kegyetlen szembesítők. Már pedig az, hogy ezek a sörös- és cigis dobozok, PET palackok ott hevertek az út szélén, a fűben, valamint a partoldalon eléggé valóságosak voltak. Ennél már csak az szomorúbb, hogy ennek sokszorosát tudtam volna összeszedni. (Hamarosan folyt.köv.)
Talán szélmalomharc, talán csepp a tengerben... De mert a közhelyek olyan jók: a mindent elsöprő árvíz is cseppekből áll össze, ezektől válik hatalmassá és legyőzhetetlenné.