Nem fogom letagadni, hogy frusztrál ez a kérdés, nem tudnám és nem is akarom. No, nem állandóan, inkább csak időről időre. Ilyenkor előkerül agyam rejtett zugából, felszínre tör, én pedig kicsit hagyom folyni a háborgást, felhúzom a zsilipet, hadd zúduljon, hadd ömöljön, mint a medréből áradó folyó. Mikor „referens” lettem, ismét szíven ütött az idegen szavakkal fennálló furcsa kapcsolatom. Használom én is, anélkül talán már nem is lehet manapság „kommunikálni”, de azért zavar. Leginkább olyankor, ha tökéletes magyar megfelelőnk is van az adott kifejezésre.
Elképzelhető, hogy minden a bébiszitterrel kezdődött – legalábbis egy ismerősöm ezt mondta, amikor beszélgetésünk során az idegen szavak témájához tévedtünk… Ahogy teltek a hónapok, rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Nem volt divat „gyerekfelügyelőnek” menni, hanem mindenki bébisintér volt. Magyarul egy idegen országban vigyázott más kölkére, cserébe koszt és kvártély, na meg persze az adott állam nyelvének tanulása. Mára azonban a bébiszitter fogalom is megkopott, helyette animátornak mennek fiataljaink. (Mielőtt még bárki lázongani kezdene, tudom ám, hogy mi a különbség a kettő között.)
Menjünk tovább… Ha beülünk egy kávézóba már nem divat tejes- vagy rövid kávét kérni, amióta a kapucsínó meghódította a világot, közte kicsiny hazánkat, egyre csak bővült a kör. Eszpresszó van, latte machiato, ami ugye még véletlenül sem caffe latte. Talán nem is ez a baj, hiszen a kávézás maga sem magyar találmány, így a szó is csak itt ragadt a nyelvben, mint maga a tevékenység, amely beleivódott mindennapjaikba, hozzá tartozik kócos reggeleinkhez. Tényleg nem gond, ha nem fekete levest kérünk, mint a török időben. Lehetséges, hogy tényleg egyszerűbb lattet rendelni, mint elmagyarázni, hogy kérek egy tejeskávét, négy rész tejjel és egy rész kávéval.
A nagyobb gond az, amikor olyan szavakat helyettesítünk, amelyre tökéletes magyar megfelelőink vannak, néha több is. Amikor a sonka prosciuttová válik, a röpke kamaty quickievé és az értekezlet, vagy munkamegbeszélés meetinggé, a ruházat, amiben kinézünk valahogy pedig az outfit. A beszélgetés a világhálón chat, a magánbeszélgetés pedig „pm”, a fiataloknak persze ez olyan természetes, mint nekünk, hogy hétfőn nem volt adás, így az alvás előtti Benedek Elek mesegyűjtemény előtt diafilmet vetítettünk. Nem akarok közhelyes lenni, sem túlzottan lelki fröcsögni és „magyarkodni”, de belegondolunk abba, hogy mennyi küzdelembe került, mennyi emberi és anyagi áldozatot hoztak elődeink azért, hogy pl. a hivatalokban a magyar nyelvet használhassunk, magyarul hallgathassunk prédikációt, iskolában magyar nyelven oktassanak, így fenntartva anyanyelvünket, és elérhetővé téve a tanulást mindenki számára. Aztán eljött a 21. század, amikor ismét „trendi” lett másokat majmolni, és már erőfeszítést sem teszünk rá, hogy nyelvünk fennmaradjon.
A jövevényszavak nem kerülhetőek el, sőt nem is kell mindenáron, de talán nem is kellene válogatás nélkül átvenni a butábbnál butább kifejezéseket. Nem hiszem, hogy teljesen el kell utasítani az idegen szavakat, valóban nincs szükség „nyaktekerészeti mellfekvencekre” és lássuk be a „nemiség bolt” is elég szerencsétlenül hangzik, de talán mint minden másban, itt is a középutat kellene keresnünk. Akkor elkerülhetőek lennének az olyan bakik, mint a „leamortizál”, ami ugye leértékcsökkentet jelent, vagy a „beintegrál”, amelyek magyar megfelelője a bebeolvasztás, és nem lenne preventív megelőzés sem.
Írta: Kaveczki Andi